Tehetséggondozás
Kéki tehetségpalánták!
Befejeződött a Nemzeti Tehetség Program, és a Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott: "Komplex tehetséggondozó program a tájökölógia, a honismeret és a médiaismeret alapjaira építve című, NTP-INNOV-22-0126 számú tehetséggondozó projektünk. Ezzel kapcsolatban jelent meg a PegazusTV oldalán egy kis riport, melyet a projekt zárása alkalmából itt is közlünk:
Lezárult a Miniszterelnökség és a Nemzeti Tehetség program által támogatott projektünk Nagycserkeszen
A "Népművészeti és természetismereti komplex tehetséggondozás hátrányos helyzetű roma gyerekek számára" című projektünkben nagycserkeszi, hátrányos helyzetű tanulók vettek részt. A projekt célja volt Nagycserkeszen, hátrányos helyzetű, roma tanulók körében tehetséggondozó műhelyek működtetése 120 órában, a természetismeret, környezet - és természetvédelem, tájismeret, valamint a népi iparművészetek, a kézművesség területén.
Nagycserkeszi gyerekek szülőföldjük teljesebb megismeréséért
A messziről jött vándor a Nyíregyháza közvetlen szomszédságában fekvő Nagycserkeszen átutazva első látásra azt mondhatja: nincs itt semmi érdekes, egy átlagos nyírségi faluról van szó, és már megy is tovább.
A helyi iskolások, akik itt születtek és ez a szülőfalujuk, ezt egy kicsit másként gondolják, és most lehetőség is nyílt a számukra, hogy megmutassák a világnak: bizony ezen a nyírségi tájon is számos rejtett érték, természeti és épített örökség található, amely méltó a megismerésre! A hazánkban egyedülálló településszerkezetű bokortanyák vidékén járunk, ahol a táji jellegzetességek, az élővilág gazdagsága, az épített, vagy éppen régészeti örökség rengeteg értéket rejt.
Honismereti tehetséggondozó program Kéken
2022. június 30-án ért véget a nyíregyházi TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház Alapítványa tehetséggondozó programja Kéken. A Miniszterelnökség támogatásával, a Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósított 60 órás fejlesztő foglalkozássorozaton felső tagozatos tanulók vettek részt, a kéki Petőfi Sándor Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola együttműködésével.
Természetismereti és matematikai tehetséggondozás Nagycserkeszen
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Tehetség Programjának keretében lezárult a nagycserkeszi Mikszáth Kálmán Általános Iskolával közösen rendezett matematikai és természetismereti tehetséggondozó programunk első fele. A kilenc fő tehetséges kisdiák nagy örömmel vett részt a 60 órás foglalkozássorozaton.