TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház Alapítványa

Nagycserkeszi gyerekek szülőföldjük teljesebb megismeréséért

A messziről jött vándor a Nyíregyháza közvetlen szomszédságában fekvő Nagycserkeszen átutazva első látásra azt mondhatja: nincs itt semmi érdekes, egy átlagos nyírségi faluról van szó, és már megy is tovább.

A helyi iskolások, akik itt születtek és ez a szülőfalujuk, ezt egy kicsit másként gondolják, és most lehetőség is nyílt a számukra, hogy megmutassák a világnak: bizony ezen a nyírségi tájon is számos rejtett érték, természeti és épített örökség található, amely méltó a megismerésre! A hazánkban egyedülálló településszerkezetű bokortanyák vidékén járunk, ahol a táji jellegzetességek, az élővilág gazdagsága, az épített, vagy éppen régészeti örökség rengeteg értéket rejt.

  

A TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház Alapítványa  a Nemzeti Tehetség Program, a Miniszterelnökség támogatásával most lehetőséget biztosított néhány nagycserkeszi tehetséges tanulónak, hogy a szülőföldjük, hagyományaik megismerésén keresztül fejlesszék saját természetismereti, matematikai, vizuális, fotózási tudásukat, képességeiket. (A program címe: Matematikai és természetismereti tehetséggondozás hátrányos helyzetű, roma gyerekek körében. Ideje: 2021.01.01-2022.06.30.) A szülőföldismeret, a tájismeret, a térség növény és állatvilágának megismerése mellett a tanulók roma hagyományaikkal, valamint a tirpák népi hagyományokkal is megismerkedhettek. A foglalkozásokon számos gyakorlati készségfejlesztésre is sor került, így a természet, növény és állatfotózás alapjait, a természetben történő navigáció, GPS-használat alapjait, valamint a növény és állathatározás alapjait is elsajátíthatták a tanulók. A tanulók egész napos fotózáson vettek részt a Nyíregyháza, Sóstói Állatparkban, és a legjobban sikerült fotókat nyomtatott fotókönyvben is megjelentették a program támogatásával.  A természetfotókból pedig kiállítást is rendeztek a Mikszáth Kálmán Általános Iskolában. A program másik részében pedig a matematikában tehetséges tanulók vehettek részt tehetséggondozásban.

A programról készült fotók itt megtekinthetőek:

Nagycserkeszi tehetségműhely- a kiállítás anyaga (2021)

Állatkerti séta és fotózás a nagycserkeszi tehetségműhely tanulóival (2021)

Nagycserkeszi természetismereti-matematikai tehetséggondozó műhelyek fotói (2021)

Válogatás a fotókból: