Kiállítással zárult tehetséggondozó programunk
Kiállítással zárult Alapítványunk tehetséggondozó programja.
Kiállítással zárta egy éves tehetséggondozó programját a TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház. A programban a nagycserkeszi Mikszáth Kálmán Általános Iskolából több mint 20 tehetséges, hátrányos helyzetű kisdiák vehetett részt.
Mint Szegedi Sándor, a projekt szakmai vezetője elmondta, a tehetséggondozó programot, mely 2016 októbere és 2017. júniusa között zajlott, az Emberi Erőforrások Minisztériuma – Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatta, a Nemzeti Tehetség program keretében. Címe: „Egy vízcseppben a világ”. Az iskola pedagógusaival közösen természetismereti, kézműves és matematikai műhelyeket szerveztek az érdeklődő diákoknak.
A foglalkozásokon a gyerekek nagy örömmel és várakozással vettek részt. Fejlődött természettudományos gondolkodásuk, javultak kognitív képességeik, és ezzel együtt tanulmányi eredményeik is. A foglalkozások során átélték az önálló, kreatív ismeretszerzés örömét, illetve fejlődött szépérzékük, alkotó képességeik. A foglalkozásokon a tehetséges tanulók motivációt kaptak a hagyományos életforma, és a természeti környezet, az élővilág, az állatok, a növények, a geológiai formák, a kulturális-történeti emlékek tiszteletére, az egységes természetszemléletre. A terepmunka és a kézműves foglalkozások során a szűkebb szülőföld értékeinek megismerése, hagyományaik tisztelete is mindig előkerült. A gyerekek megismerkedtek az őket körülvevő természettel és a természetben összhangban élő emberek, a hagyományos falusi paraszti kultúra értékeivel, és ezzel is erősödött a szülőföldhöz, a nemzeti, kulturális hagyományokhoz történő érzelmi kapcsolódás.
Mint a szakmai vezető elmondta, az egy éves munka olyan képességek és érdeklődési irányok fejlesztését irányozta elő, amely a természettel harmóniában élő, annak egyes elemeit gondoskodva, ápolva, védve saját céljaira felhasználó személyiség kialakítását segítette, aki felelősséget érez saját környezetéért, az élő és élettelen természeti értékekért.
A tanulók a program végén a Sóstói Múzeumfaluban, illetve az Állatparkban voltak tanulmányi kiránduláson, amely nagy élmény volt a számukra.
A program végeztével, kiállításon mutatták be a pedagógusok és a tanulók a legszebb fényképeket, illetve az elkészített kézműves tárgyakat. A fényképekből 54 példányban színes kiadvány is készült.
A kiállítás megtekinthető 2017.06.28-és 2017. 07.17 között, péntek kivételével minden hétköznap, 8-16 óra között, a Rákóczi u. 18-20. sz. alatt.
A kiállításról és a programról készült képek galériánkban megtekinthetőek:
Tehetségműhelyek a nagycserkeszi Mikszáth Kálmán Általános Iskolában - a kiállítás anyaga:
https://goo.gl/photos/3insSHJuPPGdYMb28
Tehetségműhelyek a nagycserkeszi Mikszáth Kálmán Általános Iskolában - kiállítás-megnyitó képei:
https://goo.gl/photos/ui46rTDtoug7hdfP9
A foglalkozások képei:
https://goo.gl/photos/iTXUpEx5fa7XJzo56