TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház Alapítványa

Élet az élő tájban!

Budapest, de egyáltalán a nagyvárosok irányából hajlamosak sokan lebecsülni a magyar vidéket, azt elmaradottnak, parlaginak, megőrzésre érdemtelennek tartva. Pedig ott, a magyar vidéken élő még a táj, ahol lehet élet ebben az élő tájban. A Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Tehetség Programjának megszólítottjai hátrányos helyzetű fiatalok voltak, akik közül többekkel Kék községben a Nyíregyházi TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház Alapítványa foglalkozott.

 Erről a programról és elemeiről, továbbá hatásáról kérdeztük Szegedi Sándor szakmai tanácsadót.

Konkrétan kik voltak a program résztvevői, megvalósítói?

Elsősorban 12 fő általános iskolás, 6-8. osztályos gyerek, nem csupán Kékről, hanem több rétközi településről, továbbá az őket mentoráló tehetséggondozó pedagógusok, környezet- és természetvédelmi szakemberek. A helyszín pedig Kéken a Petőfi Sándor Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény volt, amely nagy örömmel állt mellénk, befogadva programot.

Élet az élő tájban. Szépen hangzik, de mégis mi volt a program célkitűzése?

Programunk célja a Rétköz kistérségben élő, elsősorban a kéki Petőfi Sándor Általános Iskola felső-tagozatos, tehetséges és tehetségígéretes tanulói részére egy olyan közösségi és egyéni fejlesztésen alapuló komplex tehetséggondozó program megvalósítása volt, amely a honismeret és a tájökológia tárgykör köré rendezve, természetismeret, ökológia, történelem, digitális kompetenciák fejlesztése, vizuális kultúra területén aktivál készség- és képességfejlesztő hatást, és elősegíti az érintett területeken tehetséges tanulók fejlődését, megalapozza továbbtanulásukat, pályaválasztásukat. A program számos olyan elemet tartalmazott, amely összetett módon, szórakoztatva, élményalapon tanít és fejleszt. A fő tehetséggondozó programot 4 tanulmányi kirándulás, valamint családi nap színesítette, ahol a gyerekek természeti környezetben próbálhatták ki és gyakorolhatták az elsajátított ismereteiket. A programba főként hátrányos helyzetű, roma, de tehetségígéret és tehetséges tanulók kerültek bevonásra.

Máris kíváncsi lettem! Milyen foglalkozási témák voltak?

A teljesség igénye nélkül hadd soroljak fel néhány témát, hiszen nagyon sok volt. Így: Szűkebb hazánk a Rétköz: Természeti környezet, Történelem, Népélet, hagyomány; Mesél a térkép: Térképészeti, térképhasználati alapismeretek, online, digitális térképek, térképészeti programok, továbbá a térkép használata a történeti, helytörténeti, folklórkutatásokban. Ezen kívül a Táj és természetvédelem alapjai, vagy a Természetvédelmi családi nap (ebben madárvédelmi előadás, virágültetés, informatikai és online eszközök használata a történeti és a természetvédelmi kutatásokban), vagy: Adatbázisok, térinformatika, továbbá a mindenki által nagy izgalommal várt tanulmányi kirándulás Egerbe. De volt i kirándulás Pálházára, Kőkapura, majd Füzér várába.

Én is de mentem volna!

És még volt biciklitúra, közben persze fotózás, azután az elkészített fotók értékelése, elemzése, kiállításra történő előkészítése.

 

 

 Látok itt Nyíregyháza-Sóstói Múzeumfalu képeket is. Oda is elvitte a résztvevőket a program?

Nem azért, mert én nyíregyházi vagyok, hanem járva az országot és más múzeumfalukban is megfordulva vallom, hogy a Nyíregyháza-Sóstói Múzeumfalu az egyik legjobb, leginkább szemléletes, mégsem szájbarágósan didaktikus, hanem élhető, máris szinte belakható múzeumfalu, ahol alig lehet észrevenni a múzeumi jelleget. Szinte csak abban, hogy a bejáratnál belépőt kérnek… De komolyra fordítva, itt meg lehetett ismerni nem csupán a régi, falusi tárgyakat, hanem azokat élővé is varázsolva, és a házakat meg környezetük belakva ismerkedhettünk meg a falusi élettel, ki is próbálhattuk úgy a baromfietetést, mint a tojásbegyűjtést, vagy a ház körüli munkákat. Számunkra, 21. századi emberek számára olyan kapocs ez, amely nem temetői holttá teszi a múzeumi tárgyakat, hanem élővé varázsolja az élő tájban, környezetben. A „mindennek értelme van, amelyet értelmesen lehet használni” felfedezés élményét adja a diákoknak, azzal együtt, hogy a megszerzett információkat és élményeket maguk is tovább adhassák.

Erre szolgál a fotóalbum és a mini kiállítás?

Valóban, mivel a résztvevő diákok rengeteget fotóztak, állatokat, tájakat, növényeket, és persze élményeket, ezeket egy 27 oldalas, színes albumba rendeztük, továbbá a TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház Alapítványa nyíregyházi székhelyén kiállításon lehet 2024. szeptember 1-től megtekinteni. Ezzel az 2023. október és 2024. augusztus 31. közötti TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAM 2024. eredményiről is így, fotókkal beszámolunk.

Petrusák János