Tisztelt helyi értékekért felelősséget érző barátunk!
Tisztelt közösség-vezető!
A TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház Alapítványa, a Sóstói Múzeumfalu és a VOKE Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár együttműködésével helyi értékeket feltáró programot indított, amelyben minél több helyi értékkel bíró (szellemi, emberi, tárgyi és természeti) kincsünket szeretnénk összegyűjteni, rendszerezni és bemutatni. Elsősorban olyan értékeket szeretnénk feltárni és bemutatni, amelyek kevésbé közismertek, de érdeklődésre tarthatnak számot akár helyi lakosok, akár az idelátogató turisták körében is.
Petrusák János: Hulló csillagok c. drámáját nagy sikerrel mutatta be az MM Pódium Színház Nagyváradon is, 2016. október 28-án, a Partiumi Keresztény Egyetemen. Az előadást megtisztelték jelenlétükkel olyan, volt 56-os fiatalok, akik Nagyváradon, Nagyváradról szerették volna segíteni a forradalmat, és a kommunista börtönökbe kerültek kiállásuk miatt.
Magyarországról, Nyíregyházáról delegáció érkezett Nagyváradra, akik városnézés után megtekintették a drámát is.
Fotóalbum elérhető:
https://goo.gl/photos/
www.magyarforradalom1956.hu
>>
>>>>>>
Szeretettel meghívjuk Önt az alábbi eseményre:
Petrusák János: HULLÓ CSILLAGOK című két felvonásos történelmi drámájának ŐSBEMUTATÓJÁRA és előtte az 1956-os eseményeket felidéző, helyi gyűjtők felajánlásából rendezett mini röplap-kiállítás megnyitójára.
Helyszín: Nyíregyháza, Református Gyülekezeti Ház (Bessenyei tér 6.).
Időpont: 2016. október 17. hétfő, 15.00 óra.
Az eseménnyel a forradalom és szabadságharc magyarországi (budapesti, nyíregyházi) és erdélyi (nagyváradi, kolozsvári) áldozatai, neves és névtelen hősei előtt tisztelgünk!
Az esemény rövid leírása:
Az 1956-os Emlékbizottság pályázatokat írt ki a forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának méltó megünneplésére. Az egyik ilyen pályázat a „SINKOVITS IMRE PÁLYÁZAT” volt, amelynek egyik nyertese Nyíregyházán a TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház Alapítványa lett.
Az 1956-os gyermek és felnőtthősökre emlékezve, a pályázat keretében támogatjuk egy új dráma megalkotását Petrusák János író által az 1956-os forradalom és szabadságharc témakörében, és bemutatását partnerünk, a nagyváradi MM Pódium Kulturális Egyesület Színháza által (http://mm-podium.ro/az-egyesulet/) Nyíregyházán és Nagyváradon.
http://www.magyarforradalom1956.hu
Nagy sikerrel, több mint 200 néző előtt mutatta be az MM Pódium Színpad nagyváradi társulata Petrusák János: Hulló csillagok c. drámáját.
Az eseményről készült fotóalbum elérhető:
https://goo.gl/photos/
Youtube:
https://www.youtube.com/watch?v=Kj5hLlPw6Y4&feature=youtu.be
Alapítványunk az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatásával lehetőséget kapott arra, hogy a Sinkovits Imre pályázat keretében elősegítse egy kortárs dráma megszületését és színre vitelét.
Ezennel szeretnénk elérhetővé és szabadon letölthetővé tenni az elkészült drámát.
Petrusák János: Hulló csillagok
http://www.magyarforradalom1956.hu
>>
>>>>>>
„A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja”.