„Lehet haragudni Vácira helyenkénti művészi szertelenségei miatt, lehet szokatlannak, érdesnek, nyersnek érezni olykor a hangját, de lehetetlen meg nem látni benne az igazi költőt, a jelentős költőt. Lehetetlen fel nem figyelni szavára. Lehetetlen észre nem venni, hogy ezekben a ziháló lélegzetű, indázó, kígyózó versmondatokban egy eredeti, nagy súlyú, a maga külön világát átadni képes költői egyéniség beszél.”- írta Király István irodalomprofesszor.
Nyíregyháza egyik ismert költője. (szül. Nyíregyháza-Ókistelekiszőlő, 1924. december 25. – meghalt Hanoi, 1970. április 16.) Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, műfordító. A Kádár-rendszer időszakában, a hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig, Magyarország ünnepelt és legtöbbet szavalt kortárs költője.
Nyíregyháza külterületén, napszámos-paraszti közegbe született. A szegénységből való kitörés vágyával Nyíregyházán tanítóképzőt végzett, majd tanyasi iskolában tanított. A második világháborúidején segédszolgálatos katona volt, a háború után kollégiumi igazgató lett. Ifjúkorától betegeskedett (katonai szolgálat közben kapott vesebetegségből eredő fertőzés a lábára ment, később pedig tüdőbajával küzdött), gyenge szervezete miatt folyamatosan a halál árnyékában élt. 1949-ben felkerült Budapestre, ahol a Tankönyvkiadó munkatársaként szerkesztői munkákat végzett. Az ötvenes évek közepén jelentkezett Illyés Gyulánál verseivel, 1955-ben Illyés támogatásával megjelennek első versei az Új Hangban. Ettől kezdve irodalmi pályája gyorsan ível felfelé. Ez évben kiadják első kötetét (Ereszalja), melyet 1956-ban József Attila-díjjal jutalmaznak.
Az 1956-os forradalom alatt írt 16 oldalnyi naplója szerint a költő lelkesedett a forradalomért. Már az 1956-os forradalmat megelőzően figyelemmel kísérte az Írószövetségben zajló folyamatokat, ott volt a Rajk-temetésen. Október 23-án feleségével együtt részt vett a tüntetéseken a tömeggel skandálta "Vesszen Gerő!" "Mondjon le a kormány!" "Egyetemi pontokat!" "Ruszkik haza!” jelszavakat, a Petőfi-szobornál Sinkovits Imre szavalata utáni pillanatokról így írt: „Csak a Petőfiék-lánggyújtotta tömeg érezhette azt, amit mi. Mindenki esküre emelte kezét és felujjongva, megrészegülve a szabadság első leheletétől, ami hosszú évtizedeken át nem volt levegője a magyar égboltnak, megrészegülve a nagy, mámorító merészségtől, hogy mit merünk, és hogy megmerhetjük mindezt, ha akarjuk és ha van bátorságunk." Beválasztották a Tankönyvkiadó forradalmi tanácsába, 25-én a Parlamenthez a vérfürdő után érkezett, november 4-én feleségével sírva hallgatták Nagy Imre rádiószózatát
A forradalom leverése után nem sokkal viszont az új rezsim Aczél György által fémjelzett kultúrpolitikai vezetése Váci tehetségét, széles közönség számára befogadható versstílusát és a költészetében kifejezésre jutó „szocialista építés” melletti elkötelezettségét felismerve a „népi reprezentáns” szerepére választotta ki – az „urbánus" Garai Gábor mellé. Ettől kezdve a hivatalos kultúrpolitika támogatottjai közé került. Az irodalmi közélet aktív alakítójává válhatott: 1960-ban egy évre az Élet és Irodalom munkatársa, majd haláláig az Új Írás irodalmi folyóirat szerkesztője. Itt jelentek meg költeményei, és vált az ország legnépszerűbb költőjévé. 1963-tól haláláig országgyűlési képviselő.
Sokat utazott külföldre, ezek az utazások hatással vannak gondolkodására és költészetére egyaránt. 1970-ben kulturális delegáció tagjaként Vietnámban tartózkodott, amikor váratlanul, agyvérzés következtében elhunyt.
Nyíregyházáról szóló, legismertebb verse:
Váci Mihály:
Én szőke városom
Szeretem lányos szeleid
én szőke városom!
Kibontott hajú éjjeleid
a felhő-vánkosokon,
hullámzó szerelmeim ragyogását
a szélrázta rozson.
Szerelem-váró nyírfáid
fehér sikolyát,
mennyekbe vándorló
jegenyék fasorát,
s amivel fiadat te megáldod:
a porfelleg-glóriát.
Szeretem dűlő-utakon
bujdosó bánataid,
s a kerék-nyomokon
a szelek szimatait,
amikor keresik egeid
le-lehunyt távlatait.
Ez a táj tanított
szeretni Hazát!
Ez a por mutatott
arányaidra - világ!
Itt lett rokonom
a Három-Milliárd!
A Sors ide visszasodor
s fölötted a vágy ki-kitár,
ahogyan aranyosan a por
tetőidre szitál,
s fészek felett ölelőn
kinyílik a szárny!
Szeretem lányos szeleid
én szőke városom!
Szerelmeim ragyogását
a szélrázta rozson,
s kibontott hajú éjjeleid!
Nyíregyházán nevét viseli a Váci Mihály Kulturális Központ és az emlékét, életművét gondozza a Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület.