TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház Alapítványa

Közösségi megosztás

Helyi értékeink kereső: Nyírpazonyi református templom



    • Értékelések
      38 Szavazatok
    • Kategória
      Építészeti örökség
    • Megnevezés
      Nyírpazonyi református templom
    • Helyszín
      Nyírpazony, Árpád u. 79.
    • Google Maps

    • Beküldő neve
      Európa Egyesület
    • Érték leírása

      A település kőtemplomát a XV. sz. második felében, késő gótikus stílusban építették, Szűz Máriának szentelve. 1550-ben még katolikusok birtokolták. 1556-ban a török dúlást követően, a falu, templomával együtt hosszú időre pusztává vált. Az 1696. évi összeíráskor fatemplomot említenek. Az újratelepített református lakosok valószínűleg a romos kőtemplomot javították fával.

      Az épületet 1790-ben nyugati, 1806-ban pedig keleti irányban bővítették. A nyugati bővítéskor kis kőtornyot is építettek. Középkori eredtére utal a nyugati torony alsó két szintje, melynek tengelyében késő gótikus kapu nyílik. Béllete pálca- és körte-tagokkal közrefogott, amely szamárhátíves záródásúvá alakul, a csúcsnál a tagozatok többszörös áthajtásával. (Valószínűleg a nyírbátori kőfaragó műhely terméke.)

      A kapu fölött egy körablak és – a régi toronytest szélességében- egyetlen kihasadó tagozatból álló párkány van. A templom déli oldalán a bejárati oldalhajón háromszögletű oromzat, azon csúcsíves kapu van, azon és a hajón új csúcsíves ablakok vannak, a keleti félköríves záródás utcai felét két újabb támpillér erősíti. A 7 X 18 mé­teres belső tér nyugati végében áll a torony, mely kelet felé rézsűs falazattal van megtámasztva. Alul csúcsívesen, emeletén félkörívesen nyílik a belsőbe.

      A teknőszerűen kialakított mennyezet sík, vakolt, benne 4 x 5 méteres dé­li oldalhajóval együtt 350 ülőhely, a templom alatt pedig betemetett kripta van. Egyszerű berendezése copf stílusban készült a XVIII. század végén. A régi padokat - melyek igen avultak voltak - 1988-ban újakkal cserélték ki. A gótikus eredetű, de inkább eklektikus stílusjegyeket hordozó templom műemlék.

    • Kép
    • Galléria link