A település kőtemplomát a XV. sz. második felében, késő gótikus stílusban építették, Szűz Máriának szentelve. 1550-ben még katolikusok birtokolták. 1556-ban a török dúlást követően, a falu, templomával együtt hosszú időre pusztává vált. Az 1696. évi összeíráskor fatemplomot említenek. Az újratelepített református lakosok valószínűleg a romos kőtemplomot javították fával.
Az épületet 1790-ben nyugati, 1806-ban pedig keleti irányban bővítették. A nyugati bővítéskor kis kőtornyot is építettek. Középkori eredtére utal a nyugati torony alsó két szintje, melynek tengelyében késő gótikus kapu nyílik. Béllete pálca- és körte-tagokkal közrefogott, amely szamárhátíves záródásúvá alakul, a csúcsnál a tagozatok többszörös áthajtásával. (Valószínűleg a nyírbátori kőfaragó műhely terméke.)
A kapu fölött egy körablak és – a régi toronytest szélességében- egyetlen kihasadó tagozatból álló párkány van. A templom déli oldalán a bejárati oldalhajón háromszögletű oromzat, azon csúcsíves kapu van, azon és a hajón új csúcsíves ablakok vannak, a keleti félköríves záródás utcai felét két újabb támpillér erősíti. A 7 X 18 méteres belső tér nyugati végében áll a torony, mely kelet felé rézsűs falazattal van megtámasztva. Alul csúcsívesen, emeletén félkörívesen nyílik a belsőbe.
A teknőszerűen kialakított mennyezet sík, vakolt, benne 4 x 5 méteres déli oldalhajóval együtt 350 ülőhely, a templom alatt pedig betemetett kripta van. Egyszerű berendezése copf stílusban készült a XVIII. század végén. A régi padokat - melyek igen avultak voltak - 1988-ban újakkal cserélték ki. A gótikus eredetű, de inkább eklektikus stílusjegyeket hordozó templom műemlék.
