TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház Alapítványa

Nyírfalu Ref. templom története és felépítése

1215-ben a váradi regestrumban és a pápai tizedjegyzékben (1332-35) "Nyr" néven szerepel. Az 1347-től keletkezett oklevelek már egyértelműen templomra utalnak. A további átépítésekre mutat az 1779-es canonica visitatio leírása: "Kőből épített, jó karban lévő templom. Ez valamikor a katolikusoké volt. Ez bizonyítja homlokzata és a régi kerítés porticusára írt 1411-es évszám. Azt mondják, hogy a templom déli kapujának csúcsíve alatt van egy kőkereszt, de a legutóbbi renoválás során a kőműves bevakolta." 

A középkori templomot Ipolyi Arnold és Rómel Flóris vizsgálta meg, majd a bontásakor Lukács Ödön lelkész néhány feljegyzést készített, és Henszlmann Imre lerajzolta 1863-ban.

Ipoly Arnold, aki először foglalkozik a templommal, így írta le:"Kétségtelennek látszik, hogy a XIV-dik századnál nem régibb. Idoma szerint ítélve legalább is a XV-dik században épülhetett. Régi eredeti alakjából egyébiránt majdnem teljesen kivetkőzve és minden díszét vesztve, gót idomát csupán még szentélyének a nyolcz szögből képzett három oldalú záródása és tagozott támfalak hirdetik. Sem eredeti boltozata nem maradt meg, melyet most a szentélyben új dongaboltozat, a hajóban pedig deszkatáblázatú fölep (plafon) pótol. Átalakított ablakain csúcsív nem található. Csupán a külsején, a tagozott oldal támon kívül, láthatók még valamely kissebszerű portale nyomai, a késő gótkorszaki egyenesen átszelt hármas ívvel s igen durva művezetű tagolással." A továbbiakban Ipolyi részletesen ír a falazatról, amely a lehullott vakolat alatt a hajó déli falán, a bejárattól balra vált láthatóvá. Megállapította, hogy a színes téglákból készült. A fekete, szürkészöld, sárga, violaszínű, helyenként egy téglán is több színt mutató téglák mázatlanok voltak, és felrakásukban semmiféle minta vagy szabályosság nem található. A vörös téglák későbbi kiegészítések. A mellékelt színes textúra szerint a falazatot keskeny középkori téglák alkották, szabályos vízszintes elhelyezésben, rakásuk azonban egyenetlen, helyenként még kötésben sincsenek, és a téglák hossza is eltérő. A templom fölött a vizsgálat idején új zsindelytető volt.

Rómer így írja le jegyzőkönyvében: "Nyíregyházán a ref. egyház már 1654-ben újíttatott, miért is minden kül és bel ékítmény nélkül van. Záradéka többszögű, ablakai kerekívűek. A sekrestye ajtó, mint mindenütt a reformátusoknál, be van falazva. Az egész templom a legegyszerűbbek közzé tartozik azok közt, amelyeket a hitújítás alkalmából a Katholikusoktól átvettek. A támfalak esvetők és talapfedő nélküliek. Csak a záradék és a hajó szögletén állnak. A torony itt is, mint p.o. Jánosiban, a szentély felé lett később építve." 

Az új református templom alapkövével elhelyezett emlékiratban az alábbiak olvashatók: "Ó-Templomunkat szétbontottuk. Feküdt e templom az úgynevezett Egyház utcza nyugati házsorában a 176 és 175 telkek, mint a lelkészi és tanítói udvarok határvonalában az utczától 5 ölnyire, tornyával keletnek fordulva. Hossza volt belső világában 9 öl, szélességében 4 öl két láb. Az építése kezdetleges, a nyugati rész később építettnek mutatkozott, a kelet felől eső bolthajtásos rész, melyen egy dél felől alásüllyedt, kő ajtóféllel kerített, befalazott ajtó találtatott, s a falon kívül is melléképületeknek helye mutatkozott, arra enged következtetni, hogy ez volt valamikor az oltárhelység, a sok évszázados vakolat szétbontása után a boltozat körívén arabesk festmény találtatott, mely a X-XI-ik század építészetében volt divatos." 

Nyíregyháza, ref. egyház presbiteri közgyűlések jegyzőkönyve

Lukács Ödön a bontáskor megállapította, hogy az Ipolyi Arnold által talált színes téglák semmi rendszert nem mutattak. Amit az arabeszk mintákat illeti, ezekről bővebb leírás nem maradt, egyes szerzők megemlítik, hogy ezek a bizánciasnak ítélt motívumok egy Mária-freskón voltak. Ebben az esetben valóban középkoriaknak kell lenniük.

A fenti adatokból és leírásokból a következőkben vázolható a templom feltételezhető építés története: A korai téglatemplom 1411 körül átépítették, ebből az időből származhat valószínűleg szemöldökgyámos, hármas keretezésű kapuja, fölötte keresztvirág lehetett. Ugyanakkor épülhetett a körítő fal évszámot is megőrző kapuja. A sokszög záródású szentélyben valószínűleg boltozatos volt, erre utalnak a támpillérek. A hajó szokás szerint síkmetszetes.

A templomot 1606-tól a reformátusok használják. 1654-ben a templom "ministersége" idején. 1677-ben a körítő falat lebontják.

1756-ban az egri püspök és Károlyi Ferenc földesúr megegyeznek, hogy a kálvinistáktól, akik állítólag kevesen vannak, templomuk elveendő és visszaadandó a katolikusoknak. Még 1768-ban sem tartja szükségesnek Esterházy püspök a templomépítést.
1764-ben Szénási Báthory Nagy István prédikátorsága idején renoválják a templomot, ez a keleti falon volt olvasható. 1770-ben alakosok engedélyért folyamodnak, hogy a templom tetején lévő huszártornyot, mely életveszélyes, lebontsák és helyette fa haranglábat építsenek. A kiküldött bizottság javasolja, hogy engedjék a harangláb építését a templom kerítésében, ahol egykor is állott.
Az 1779-es canonica visitatió szerint a harangláb el is készül 1770-ben, van egy kb.3 mázsás régi harang, amelyet a kálvinisták valószínűleg a templommal együtt vettek birtokba.
1794-ben a templomot ismét helyreállítják. Az 1808 évi egyházi leltár szerint a templom tulajdonában van egy Tóth Istvánné által ajándékozott, feliratos ónkanna 1694-ből, egy ezüstpohár, több ónedény és kilenc selyemkendő, köztük egy 1769-ből, amelyet Kövy Erzsébet készített. 1819-ben újra zsindelyezik, 1820-ban a belső teret kimeszelik. Az 1832-es földrengéskor egyik fala megreped, ezt kijavítják.
1863-ban Henszlmann rajza szerint kis méretű, fa huszártornyos templom volt, délen kis nyeregtetős előcsarnokkal. A poligonális szentélyen három, a hajó sarkain két támpillér volt, a déli hajófalon két, a szentélyen egy félköríves ablakkal. A harangláb már nem látszik. A belsőben a szemtanúk szerint a nyugati részen keskeny karzat volt. A hajók kék alapszínű kazettás mennyezet borította, veres cirádákkal, mint ahogyan a régi festett ládákon látható.
A régi templom épületét 1871-73-ban lebontják. Az új és ma is álló templomot az eredetitől kissé távolabb az utcasarokban épül fel.

Jelenben

A templom maradványaira a református parókia építésénél találtak rá 2003-ban. A műemlék védelmi hivatal tudomására jutásakor a református egyházközösséget kötelezték a templom falmaradványainak az állagmegóvására az utókor számára. Hosszas huzavona után végül is elkészült a közel 10 millió forintba kerülő rekonstrukció. Ami abból állt, hogy a teljes középkori templom alapzatát jelölni kellet parókia épületén kívül eső részen épített téglafallal, míg a bel térben a járólap csempézettének más színűre való cseréjével. Tehát a teljes alapzat kívül belül körbejárható. Illetve a szentély részen egy 3x2 méteres tempera festmény az eredeti templom kinézetével és az akkori környezetébe illesztve.

(forrás: geocaching.hu)

Fotógaléria

A régi templom a geocaching.hu oldalán

Lukács Ödön 1886-ban kiadott helytörténeti monográfiája szerint a régi Nyíregyháza legősibb két utcája és fennmaradt két utcaneve a Serház utca, és a Nádor utca. Nyíregyháza akkori birtokosai, a Báthoryak családon belüli viszálykodása miatt maradt ránk okleveles adat erről. Egyúttal arról is tanúságot tesz ez a régi utcanév, hogy eleink is igencsak kedvelhették a jó seritalt.

"1421-ben Báthory Lászlónak unokája, Szaniszló fia István Serházat (Domum braxatoriam) akar építtetni Nyíregyházán, a másik ág birtokán, ezért a fent említett István és testvérei János, Bertalan, Tamás és Mihály (az ecsedi ág; ugyancsak fentemlített János fiai) panaszt emelnek Zsigmond király előtt, ki ez ügy megvizsgálásával a leleszi konventet bízza meg. A serház fel is állíttatik.
Jeles adat ez minden bizonnyal abból a korból, mely nemcsak arról tesz tanúbizonyságot, hogy már akkor az ország ezen részén ismeretes volt a ser-ital, hanem azért is, mivel biztosan feltehetjük, hogy ez volt Szabolcs megyében az első serház; mi ismét arra figyelmeztet, hogy a hatalmas, világlátott Báthoryak alatt Nyíregyháza népesség és ipar tekintetében is nevezetes hely volt, annyira, hogy alkalmasnak találtatott arra, hogy jövedelmi forrás gyanánt kebelében sörház állíttassék. Végre íme megtaláltuk Nyíregyháza egyik része elnevezésének okát, mely rész máig is Serház utcának neveztetik, mert e serház az egymást felváltó háborús világban gyakran megrongáltatott ugyan, azonban ismét felépült, s nevét az utca mind ez ideig megtartotta. 
Ugyancsak a Báthoryaktól veszi eredetét, helyesebben elnevezését a Serház utcához közel eső Nádor utca, mégpedig Báthory István nádortól, ki Ulászló, Lajos, és Ferdinánd királyok idejében nádori méltóságot viselt, s az ecsedi ághoz tartozott. Az a része Nyíregyházának, hol nevezett utcák feküsznek, csakugyan az ecsedi ág részéhez tartozott, mint az kitűnik azon okmányból, mely a serház felállítására vonatkozik."

A nyíregyházi "beduinok" legendáját Krúdy Gyula örökítette meg. Lényege az, hogy a boldog békeidőkben a Sóstói-erdőben járók többször találkoztak korabeli nudistákkal, pucéran sétáló emberekkel. Ők az ún. Kneipp-kúrát alkalmazták Sóstón, amely elsősorban fürdőkúra, de a természethez közeli ("beduin") életmód is a része volt. Mezítláb sétáltak az erdőben, míg valaki ki nem találta közülük, hogy a ruha csak elzárja a gyarló testet a szél, a Nap gyógyító ereje elől. Így hát egy ideig pucéran sétálgattak a helybeliek megrökönyödésére...

2013-ban avatták fel a Sóstói - erdőben az ún. Kneipp-sétányt, amely emléket állít e kedves történetnek, és a sétányt végigjárva több nagy táblán a kiránduló elolvashatja részletekben Krúdy hangulatos írását. 

Krúdy Gyula: A nyíregyházi beduinok - részlet

A nyíregyházi reform

Beduinok! Hát ilyenek is voltak a néhány hónap előtt száz esztendőt jubiláló Nyíregyházán. (Általában a város történetét lapozgatván, úgy tűnik fel, mintha Nyíregyháza volna a világ közepe, minden itt történt, ami a múlt időben érdekes és figyelemre méltó.) A beduinok korszaka Nyíregyházán egy időre esik a Kneip páter tanainak a terjedésével. Mindenki "kneipista" volt Nyíregyházán - az önkéntes tűzoltóságot, amikor aztán tűzoltó lett minden valamirevaló ember, csak későbben szervezte meg az öreg József főherceg.

Hogyan használták a Kneip-kúrát a nyíregyháziak

A wörishofeni tanok persze némi magyaros túlzással érkeztek el a hajdani Nyíregyházára. A sóstói erdő volt a Kneip-kúrázás helye, ahol Ungerleider doktor (a páter helybeli megbízottja) vezetése alatt gyakorolták magukat a nyíregyháziak a mezítláb való sétálgatásban.

Gyönyörű volt ez a régi sóstói erdő. Még alig vágtak benne fát és a százesztendős tölgyek templomi ívei alatt keskeny gyalogösvények kanyarogtak, amely ösvényeken legfeljebb a szerelmesek és a nyulak, rókák fordultak meg. A kocsinyom mérföldnyi távolságban haladt, mint valami homályos alagúton, összeborult tölgyek alatt, de az alagút végén, az erdő végén az égboltozat világoskék kapuja mutatkozott a messziségben, mintha ott kezdődne a paradicsom. Hiszen paradicsom is volt az a kapu a sötét erdőn át tévelygőnek, az útban elfáradtnak, megszomjazottnak. Azon a kapun túl feküdt a sóstói fürdőcske ásványvíz szagú vendéglője, ahol a legnagyobb étvággyal volt szokás enni, a legmohóbb szomjúsággal inni és a májustól októberig tartó majálisokon a legduhajabb kedvvel mulatni. A mulatság hevében néha belepottyantak az emberek a partról a tóba, de senkinek sem történt semmi baja, mert a tó vize ihatatlanul sós volt.

No, ez a sóstói fürdő volt a nyíregyházi kneipisták központja. Idáig sétáltak reggelenként a doktor vezénylete alatt a nyugalmazott törvényszéki bírák és más penzionált emberek, akiknek tudvalevőleg legtöbb idejük van arra, hogy az egészségükre gondot fordítsanak. Visszavonult kereskedők, vagyonuk kamataiból éldegélő idősebb urak csatlakoztak a reggeli búcsújáráshoz. És a korán kelő környékbeli parasztok, vincellérek már lassan megszokták, hogy a nyíregyházi törvényszék elnökét és más előkelő úriembereket térdig felgyűrt nadrágban, mezítláb lássák mendegélni a harmatos fűben.

Ekkor következett el azonban az a híres "nyíregyházi reform", amelyről még manapság is beszélnek azok, akik a wörishofeni plébános gyógymódjának hódolnak.

- Minek a felesleges ruha az ember testén? - monda Ungerleider doktor. - A ruha csak elzárja előlünk a levegőt. Vessük le ruhánkat kúrázás közben.

Néhány öregúr, akiknek már minden nap drága volt élete meghosszabbításából, nyomban hallgatott a doktor tanácsára. Levetették ruháikat, amikor a sétát megkezdték és anyaszűz mezítelenül vonultak, végig a harmatos erdőn. Ugráltak, virgonckodtak, mint fiatal csikók, sőt felmásztak a fákra és ott tornáztak, kiáltoztak. Úgy éltek, mint az ősemberek.

A hatóságokhoz mind több panasz érkezett, hogy a hetivásárra igyekvő fehérnépek a sóstói erdőn mezítelen emberekkel találkoznak, sőt egyszer a haragos vincellérek furkósbotokkal támadtak neki a szenvedélyes kneipistáknak.

Mit tett erre a hatóság? Külön gyalogutakat jelölt ki, ahol a ruhában járó embereknek szabad a város felé közlekedni, magát a nagy erdőt pedig meghagyta Kneip páter követőinek, a mezíteleneknek.

(Nem is lett volna soha semmi baj a dologból, ha egyszer arra nem vetődik egy sátoralja cigány, akik az urak csomóba rakott ruháit szó nélkül magukkal vitték. Az erdei kerülők késő estig járták a várost, amíg mindenkinek megfelelő ruhaneműt hoztak.)

De a "nyíregyházi reform" nem állott meg itten. Voltak ebben az időben is, mint mindig, úriemberek, akik irtóztak a korai felkeléstől. Legfeljebb akkor látták meg a gyönyörű tavaszi és nyári hajnalokat, ha odáig ébren maradtak. Jó hely volt a virrasztáshoz a sóstói fürdő. (Itt általában csak a tölgyfák bogarai, a nagybajuszú cincérek mentek aludni.) Szép, muzsikás, duhaj világ volt általában a Sóstón, mert az úriemberek nem spóroltak az erkölccsel.

Nyíregyháza területét a középső kőkortól folyamatosan lakták, tehát az ember megtelepedése legalább 6-8000 évre tekinthet vissza. Nyíregyházán és környékén rengeteg régészeti leletet találtak és még sokat rejthet a föld. 2010-ben Oroson találták meg Magyarország legnagyobb régészeti lelőhelyét, 54 hektáron bronzkori települést, honfoglaláskori temetőt, szarmata temetőt találtak. Az 54 hektáros terület felén, 270 ezer négyzetméternyi részén, összesen több, mint 6000 objektumot azonosítottak és tártak fel eredményesen. Itt találták meg a Kárpát-medence legnagyobb bronzleletét, egy 56 kilogrammos bronzlelet, amely mintegy 1700 korabeli ékszert, szerszámot és eszközt tartalmaz. A régészek a valamikori bronzkori településen 60 házat tártak fel, amelyeket félig földbe vájtak, cölöpökkel erősítettek meg. Az egyikből előkerült egy csaknem teljes, csontból készült furulya is.
- Nyíregyháza területét az alábbi kultúrák, népek lakták az előkerült leletek szerint:
o újkőkor: neolitikum (4500-6000 éve): bükki kultúra népe,
o rézkor (3900-4500 éve): tiszaföldvári, bodrogkeresztúri, péceli kultúra népe,
o bronzkor (3900-2800 éve): zóki kultúra, Wietenbergi kultúra, hatvani kultúra, füzesabonyi kultúra népe.
-vaskor (2800- 2100 éve): gávai kultúra népe, szkíták, kelták anars és tauriscus törzsei. 
- A Kr. u. 260 évtől: vandálok, gepidák, szarmaták, avarok és a honfoglaló magyarok.
Tehát látható hogy Nyíregyháza és környéke az őskortól szinte folyamatosan lakott terület volt. Minek köszönhető ez? Jósa András szerint büszkék lehetünk múltunkra: a hatalmas mennyiségű bronzkori-vaskori leletek arra mutatnak, hogy a késő bronzkor, kora vaskor műveltsége itt a homokon, az erdélyi rézbányák szomszédságában született meg, s innen terjedt nyugat felé, nem pedig fordítva. Ez a kivételes helyzet többek között az É-Nyírség földrajzi fekvésből ered: Erdély és a Felvidék hegyláncai, valamint a síkvidékű Alföld között közvetítették az itt élő népek a nyersanyag és a késztermék cseréjét, miközben az itt lakók is részt vettek a termékek előállításában.

Feltárták Magyarorszg legnagyobb régészeti lelőhelyét

a Jósa András Múzeum írása és fényképei az orosi lelőhelyről

Újkőköri leletek

A szon.hu cikke