Fogyatékkal élők művészeti fesztiválja

Művelődési Házunk szociális szakemberei, művelődésszervezői  mindig is fokozottan odafigyeltek rendezvényeinken, programjainkon a fogyatékkal élők részvételére, bátorították, lelkesítették őket a megmérettetéseken, vagy lehetőséget nyújtottak a számukra, hogy ők is bekapcsolódhassanak az alkotó tevékenységekbe, vagy éppen a közösségépítésbe. Ennek eredményeképpen 2013. június elején immár 11. alkalommal került megrendezésre Művelődési Házunk szervezésében a fogyatékkal élő művészeti fesztiválja.

Az első ilyen rendezvényre 2004-ben került sor Nyíregyházán, melyet alapítványunk a Regionális Érdekvédelem Alapítvánnyal, a START Rehabilitációs Vállalat és Intézményeivel közösen, hagyományteremtő szándékkal szervezett és bonyolított le. Művészeti fesztiválunkat a következő zenei kategóriákban hirdettük meg: - kóruskategória, kamaraegyüttes, -kisebb énekegyüttes, -szólóének, ének bemutatása hangszeres kísérettel. A fogyatékkal élők művészeti fesztiválja című rendezvénysorozatunkat 2005-ben újra megrendeztük, ekkor azonban már bővítettük a művészeti kategóriák számát színjátszás, vers-és prózamondó, tánc és egyéb kategóriák meghirdetésével. Fesztiválunk másodszorra történt megrendezésekor többen jelentkeztek, mint az azt megelőző évben, hiszen látták mások igyekezetét, tapasztalták a szakemberek véleményét, esetleg szembesültek azzal, hogy eljöttek és jól érezték magukat. Fesztiválunkat a megye és Nyíregyháza társadalma, közvéleménye figyelemmel, érdeklődéssel, tisztelettel követte nyomon. Nemcsak a helyi, de az országos sajtó is felfigyelt ránk és hírt adott kezdeményezésünkről. 

2006. évtől kezdve fesztiválunkat minden évben (volt úgy, hogy évente két alkalommal is) meg tudtuk rendezni. A szervezés során együttműködtünk a fogyatékkal élők érdekvédelmi szervezeteivel, az őket támogató alapítványokkal, egyesületekkel. Kibővültek programjaink: nemcsak az előadóművészet, hanem a képző és iparművészet területén is lehetőséget biztosítottunk a fogyatékkal élő fiatal és idősebb tehetségek bemutatkozására. Kiállításokat rendeztünk a fesztivál részeként, ahol festmények, rajzok, szobrok, kézműves alkotások, textilműves alkotások is bemutatásra kerültek. Kiegészítő programokkal is szolgáltunk fesztiváljaink résztvevőinek: közösségi foglalkozásokon, közös alkotásokban, valamint az egészséges életmóddal kapcsolatos interaktív előadásokon vehettek részt.  

Fesztiváljaink látogatottsága, valamint a résztvevők száma lassan elérte a 300 főt. Vannak visszatérő, ismerős arcok, de új tehetségek is szép számmal akadnak minden évben. Célunk kettős: egyrészt a testi-szellemi fogyatékossággal élők számára szeretnénk egy olyan, befogadó, barátságos, segítő légkörű rendezvényt szervezni, ahol jól érezhetik magukat, büszkék lehetnek önmagukra, és társaikra, bemutathatják tudásukat, tehetségüket, kiszakadva a gyakran monoton mindennapok szürkeségéből. Másrészt a „többségi” társadalmat is meg szeretnénk szólítani rendezvényünkkel, hogy elfogadóbbá, befogadóbbá váljon a fogyatékkal élőkkel szemben, csökkenjenek az előítéletek, szembesüljenek azzal, hogy a fogyatékkal élők is szeretetre, megértésre, elismerésre, normális emberi életre méltó embertársaink.

Időszak: 2004-től minden évben