Köszönjük a NEA támogatását!

 

A Nemzeti Együttműködési Alap által nyújtott 2021-2022 évre vonatkozó támogatásból az alábbi tevékenységek valósultak meg: 

A projekt alapítványunk 2021-2022. évi működési támogatását tűzte ki céljául. Alapítványunk a valamilyen módon hátrányos helyzetű emberek (fogyatékkal élők, kistelepülések lakosai, romák, idősek, munkanélküliek) kulturális, művelődési és oktatási szolgáltatásokkal való ellátását vállalta fel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Jelent projektünk célja is ehhez kapcsolódott: alapítványunk alaptevékenységének megőrzésével a hátrányos helyzetű fiatalok, idősek számára olyan kulturális, művelődési, oktatási és szabadidős programok szervezése és megvalósítása, amelyek erősítik különféle kompetenciákat, oldják elszigeteltségüket, magányukat, közösségerősítő hatással bírnak, és amelyeken önerőből, egészségi vagy anyagi hátrányok miatt nem tudnának résztvenni.

A projektben alkalmazott közösségfejlesztő közművelődési-szociális szakember alkalmazásával, és más, egyéb pályázati források bevonásával ezekhez a célokhoz kapcsolódtunk:


-Idős, nyugdíjas emberek számára klubfoglalkozásokat szerveztünk, önszerveződő közösségeket támogattunk: ilyen találkozóra 17 alkalommal került sor
- Művészeti alkotóköröket rendeztünk: mely a hagyományőrzést és új művészeti alkotások megszületését támogatatta. Népművészeti textilműves és papírhajtogató csoportokat hoztunk létre, számukra 15 alkalommal rendeztünk foglalkozást.
- Hátrányos helyzetű kistelepüléseken (Kék, Fényeslitke) élő fiatalok, gyerekek számára kirándulásokat, kulturális túrákat, valamint természetvédelmi, fotós tehetséggondozó köröket működtettünk. Kirándulások Tokajba, valamint a bükkaljai kőkultúra megismerése: kaptárköves természetvédelmi területek meglátogatása. A tehetséggondozó köri foglalkozások száma 20 alkalom.
- Nagycserkeszi hátrányos helyzetű, roma gyerekek számára Állatparki látogatás megszervezése.
- Nagycserkeszi iskolás gyerekeknek önkéntes programot szerveztünk: faültetés, lakókörnyezet tisztán tartása, téli madáretetés témában.
- Támogattuk a Horizont Hagyományőrző Baráti Kör munkáját, számukra klubfoglalkozásokat szerveztünk, rendeztünk: 10 alkalom.
- Nagy sikerrel rendeztük meg a Fogyatékkal élők Művészeti Fesztiválját, 2021. október 6-án, ahol több mint 100 fellépő mutatta be tudását, produkcióját.

A foglalkozatott munkatárs az alábbi menedzsment feladatok ellátásában is részt vett:
- kommunikációs feladatok ellátása.
- törvényből fakadó adminisztrációs feladatok ellátása: beszámolók, statisztika készítése.
- kapcsolattartás és kapcsolatbővítés civil szervezetekkel, kulturális intézményekkel
- pályázatfigyelés, pályázatok elkészítése.

Köszönjük a NEA támogatását!